Kihívás napja

Summary

🚴‍♀️🏃‍♂️ Kihívás Napja 2026 – Egy nap, amely a mozgásról és az összefogásról szólt 🏃‍♀️🚴

Május 27-én településünk is csatlakozott az országos Kihívás Napja programsorozathoz, amelynek középpontjában a mozgás, az egészséges életmód és a közösségépítés állt.

A napot intézményeink – a bölcsőde, az óvoda, valamint az alsó és felső tagozatos diákok – közös reggeli tornájával indítottuk. A gyerekek a meleg időjárás ellenére is lelkesen és kitartóan mozogtak, a jó hangulat pedig már a nap első perceiben megalapozta a program sikerét.

A bemelegítést követően közös kerékpártúrára indultunk. Utunk a település határában húzódó Berettyó folyó töltésén vezetett, ahol a résztvevők a természet közelségében élvezhették a mozgás örömét. A festői környezet és a friss levegő különleges élményt nyújtott a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt.

A délután folyamán tovább folytatódtak a programok. A gyerekek a Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata és a Sárréti Oktatási- és Kulturális Közösség konzorciumi partnerségének köszönhetően a „Mozdulj ki, ne kockulj!” FolkFit Kaland program részesei lehettek. A népi ügyességi elemeket modern, játékos kihívásokkal ötvöző foglalkozások során a tánc, a nevetés és az önfeledt mozgás került a középpontba.

A kihívásokban először a gyerekek, majd a meghívott szomszédos települések felnőtt csapatai is részt vettek. A programok során számos vidám pillanat, sok nevetés és rengeteg közös élmény született. A résztvevők nemcsak ügyességüket és kitartásukat tehették próbára, hanem megtapasztalhatták a közösség erejét és az összetartozás élményét is.

A Kihívás Napja ismét bebizonyította, hogy a mozgás összehozza az embereket. A nap végére mindenki kellemesen elfáradt, de mosollyal az arcán, élményekkel gazdagodva térhetett haza.

Köszönjük minden résztvevőnek, segítőnek, pedagógusnak, szervezőnek és vendégünknek, hogy együtt tettük emlékezetessé ezt a napot!

Mozgás, közösség, élmények – ilyen volt a Kihívás Napja 2026! 💙💪🎉

2026.május 27-én 13:00-16:00 nem maradhat senki a kispadon!

 😎Az országos Kihívás Napja alkalmából egy ütős, mozgással teli challenge-re hívunk Benneteket!

Mozgassuk meg együtt a településeinket!
Legyen szó futásról, ügyességi feladatokról, csapatjátékokról vagy közös bemelegítésről — most a jókedv és az összefogás a legfontosabb!
💪 Mutassuk meg, melyik településben van a legtöbb energia!
🏃‍♀️ Mozduljunk együtt!
🎯 Fogadjuk el a kihívást!
🎉 És közben érezzük jól magunkat!
📅 Időpont: 2026. május 27.📍
Alkalom: Országos Kihívás Napja
Várjuk csapataitokat és a lelkes résztvevőket egy igazi közös, sportos napra!
„Nem a győzelem számít… na jó, egy kicsit azért az is! 😉