Itt a szüret ideje…

2015. október 10-én megrendezésre került Esztárban immár hagyománnyá vált Szűreti nap.

Szüretnek több hagyománya is van, égtájanként más-más borvidék, íz, zamat világ. A bor szeretete, szüretelés mikéntje viszont külön élményt nyújt minden résztvevőjének. Vendégeink dél körül tájházunkba érkeztek, ahol szívélyes fogadtatás mellett szerettük volna a szüretelés hagyományát feleleveníteni, jó házi borral, musttal, finom kemencében sült kenyérlángossal, meleg teával, vártuk vendégeinket. A vidám poharazgatás közben baráti beszélgetések kezdődtek a jelen és rég szüretéről, megízlelhették a borkészítés módjának apró mozzanatát a préselést. A felvonulás előtt, átadták Szalacsi barátaink az általuk felújított lőcsös szekeret, amivel a tájházunk gyüjteménye gazdagodik. Az átadás közben megérkeztek szekereseink és lovasaink, a felvonulás előtt káprázatos lovas bemutatóban volt részünk Felhősi Sándor irányításával, Barna Dávid és Felhősi Dávid részvételével.

13 órakor indultunk meg a falu utcáira, mint annak idején apáink,11 szekérrel és lóháton. Maga a szüretelés elmaradt, de helyette színes hagyományőrző, népi műsorok mellett a Nyíracsádi Liliom mazsorett csoport, Kismarjai Egy pillanat színtársulat, Pribék Franciska és Mezei Dániel, Szécsi Bence szórakoztatták a közönséget. Utunkon zenés kíséretről Mándoki József és Szűcs Imre gondoskodott, kik később az est jó hangulatáért is feleltek a szüreti bálunkban. Borongós idő, de jókedv volt jellemző erre a napra, ami köszönhető a sok segítő kéznek és jó vendégeknek. Szeretnénk megköszönni mindenki munkáját, segítségét, részvételét.
Jövőre is várunk mindenkit szeretettel.