A Magyar Kultúra Napja

 
Évek óta hagyomány Esztárban a Magyar Kultúra Napjára emlékezni, ebben az évben is ez a rendezvény nyitotta a programok sorát. 

A közösségi élet sokszínű oldalával találkozhattak a művelődési házba látogatók, már a folyosón lévő kiállítások is részei voltak az estnek, amit az Irinyi Károly Általános Iskola grafika tanszakának és az Esztári Hímző Szakkör tagjainak köszönhetünk. Vajasné Ragályi Edit igazgatóhelyettes beszédében felelevenített, a rendezvény apropóját. Ezt követően versek, egyházi énekeket is hallhatott a közönség, majd kanásztáncot láthattak a nézők. A Gáborjáni Hagyományőrző Népzenei Együttes népdalokat adott elő citerakísérettel. Településünk művészeti iskolájának tanulói és pedagógusai zongora-, gitár-, furulyazenével szórakoztatták a közönséget. A Püspökladányi Ifjúsági Fúvós¬zenekar széles repertoárról tett tanúbizonyságot a vendégek nagy örömére. Az est zárásaként a fúvószenekar kíséretében a résztvevők el énekelték  a Himnuszt.