TOR-MÁMOR-ESZTÁR

Esztár községben az év első gasztronómiai eseménye a Tor-Mámor-Esztár nevű rendezvény. Idén sem volt ez másként, így február 25-én kezdetét vette a disznótoros program. Ebben az évben az időjárás kegyeibe fogadta a szombati napot, amikor is 8 főzőcsapat gyűlt a község főterére, hogy mindenféle ínycsiklandozó ételt készítsen.

 A verseny előtt ifj Kárándi Sándor és segítői disznóvágási bemutatót tartottak, ahol is egy mangalica sertésen mutatták be a szakma fortélyait. Természetesen a hagyományos szalmával perzselés is része volt a eseményeknek. Mindeközben a főzőcsapatok is hozzáláttak, hogy elkészítsék azt a négy ételt, amit a Nagy Gyula vezette zsűri asztalára kívántak helyezni. A serény munkát a Pergő népzenei együttes vidám muzsikája is segítette, így az ételek elkészültek és a zsűri előtt megmérettek. Miközben a csapatok feszülten várták a végeredményt, Mohácsi Brigi mulatós énekes hozott jó hangulatot a főtéren felállított sátorba. A látogatók a hagyományos disznótoros ételek mellett, BBQ oldalassal és saslikkal is kényeztethették ízlelőbimbóikat. Az eredményhirdetést követően újra a mulatozásé volt a főszerep. A rendezvény előkészítésében és lebonyolításában nagyon sokan segítettek, ezúton is köszönjük, hogy időt és energiát nem kímélve dolgoztak, hogy újabb színvonalas rendezvénnyel büszkélkedhessen településünk.

A Tor Mámor főzőverseny legjobbjai:

Mágus és csapata

Nyíradony

Mándoki munkaruha csapata

Különdíjasok:

Iske község (Szlovákia)

Berettyóvölgyi Vadásztársaság

Bukott Vegetáriánusok csapata

Paptamási Négyes csapata (Románia)

Nyíradony csapata