Falukarácsony

Visszatekintő kisfilmmel vette kezdetét a falukarácsony esztárban aranyvasárnap estéjén, amit Szécsi Tamás polgármester úr köszöntője követett.

 Az esztári óvodások betlehemes játékot adtak elő, az Esztári Idősek Klubja, a Huncutkák mazsorettesei is karácsonyi tánccal készültek. Esztári fiatalok által bemutatott árnyjátékot, gyertyás táncot is láthattak a vendégek, valamint Zolcsák Evelin homokrajzolása sem maradhatott el a karácsonyi ünnepen. A színpadi produkciók után a főtéren folytatódott a program. Miközben a vendégek az adventi koszorú köré gyülekeztek, megkóstolhatták az idősek klubja által készített kalácsot, a hideg ellen pedig a művelődési ház dolgozói teával kínáltak mindenkit. A főtéren Kolár Norbertné karácsonyi gondolatai mellett a református gyülekezet kórusa karácsonyi énekekkel hozta közelebb az ünnep meghittségét. Az ünnepség végén a negyedik gyertyát Iván József és felesége gyújtották meg, akik nemrég ünnepelték a 69. házassági évfordulójukat.  Ezúton köszönjük mindenkinek, hogy részt vettek a karácsonyt megelőző programjainkon, támogatták kezdeményezéseinket. Kellemes Karácsony Ünnepeket kívánunk mindenkinek.