A forradalomra emlékeztünk

Ebben az évben is felelevenítettük a márciusi ifjak vezette forradalom és az azt követő szabadságharc eseményeit. 

2016. március 14-én este emlékeztünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára. Községünk főterén, ünnepélyes zászlófelvonást követően Szécsi Attila általános iskolánk tanára méltatta a forradalom eseményeit, majd Pribék Franciska a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának tanulója Petőfi Sándor: Nemzeti dal című művét szavalta el.Évek óta hagyomány, hogy fáklyásfelvonulással, énekelve vonulunk az Erdődí Kúria udvarára, ahol az iskolánk hatodikos diákjai Czár Krisztián vezetésével elevenítatték fel a forradalom történéseit, melyet a kestélyfalán látható fényjáték színesített. A megemlékezést énekkarosaink Gombos Szilárd vezetésével zárták, méltóképpen emlékezve a magyar történelem egyik legfontosabb eseményére.

Ezúton is köszönjük Az általános iskola pedagógusainak és növendékeinek és az összes közreműködőnek, hogy munkájukkal emelték az esemény színvonalát.