Esztár Ízek-Háza

 

SAJTÓKÖZLEMÉNY

2014/11/26

AZ „ESZTÁR-ÍZEK” HÁZA MEGNYITÁSA CÍMŰ AGROTURISZTIKAI PÁLYÁZATHOZ

 

Jelenleg az Esztárra érkező turisták száma évente 4-5000 fő, ami főként a minden évben megrendezendő Szüreti Napoknak és az Esztárból Elszármazottak Találkozójának köszönhető.Az Esztár Fejlődéséért Alapítványnak, aki a megalakulása óta részt vesz a település közösségi életének megformálásában, az „Ízek Háza” megnyitásával az a célja, hogy a település turisztikai látogatottságát nagymértékben növelje.

Legsikeresebb rendezvényeik gasztronómiai jellegűek,melyek alapjai a helyi gazdálkodáson alapuló termékek. Mivel Esztáron régi hagyománya van a hagyományos sertés feldolgozásnak, disznótoros ételek készítésének, jelen projekt célja, hogy a helyi értékeket kihasználva új szolgáltatással kapcsolódjanak be a község turisztikai életébe. A tervezett létesítményben többek között a tájjellegű hagyományos falusi húsételek, disznótoros sertésfeldolgozás is bemutatásra, népszerűsítésre kerüljön A kialakítandó agroturisztikai létesítmény földrajzi adottságait tekintve több szállal kapcsolódik a térség egyéb turisztikai szolgáltatásaihoz, mely új elemként jelentkezik a település kínálatában. A beruházás helyszínén a hagyományos ételek és helyi népművészeti hagyományokkal ötvözött rendezvények megvalósítása (Bihari Böllértalálkozó, Hagyományos ételek kóstolója és bemutatója, Disznótoros vendégnapok) a cél, melyek valamennyi társadalmi réteget és korcsoportot érintenek.

 

PROJEKTADATOK:

Projekt elnevezése:„Esztár- Ízek” Háza megnyitása

Projektazonosító: a104/2013 (XI.14.) rendelet alapján, turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó támogatás jogcímre beadott, 2107848464 azonosító számú pályázat

Kedvezményezett neve:Esztár Fejlődéséért Alapítvány

Támogatás összege: 28.558.748Ft

Projekt honlapja:www.esztar.hu