Tor-Mámor-Esztár

Kategória: Közösségi élet Módosítás: 2018. február 27. kedd Nyomtatás E-mail

Igazi disznótorra való idő fogadta szombaton a Tor-Mámor –Esztár nevű rendezvény látogatóit.

 Nem először gyűltek össze a disznótoros ételek kedvelői Esztárban, idén hat csapat mérte össze tudását a különböző ételfajták elkészítésében. A hideg idő ellenére jó hangulatban kezdődött a versengés, ehhez járult hozzá a színpadon Nagy József tárogató játéka, majd később az Esztári Férfikórus. Napközben az Agyagbanda húzta a talpalávalót, amire a résztvevők ropták is a táncot. Sajnos a délutáni programban meghirdetett Nótár Mary betegség miatt nem tudott fellépni a rendezvényen, ezért Mohácsi Brigi szórakoztatta a hideg ellenére szép számban összegyűlt vendégeket. A főzőversenyben az alábbi helyezések születtek:

Kolbász kategória: I. Karcagi Fakanálforgatók, II. Székely csapat, III. Mágus és csapata,

Sült pecsenye kategória: I. I-Pont csapata, Mágus és csapata, III. Mándoki Munkaruha

Toroskáposzta kategória: I. Mándoki munkaruha csapata, II. Mágus és csapata,III. Székely csapat

Különdíj: Karcagi Fakanálforgatók

Ezúton is köszönjük a csapatoknak és vendégeinknek, hogy részt vettek a rendezvényen. Segítőinknek és támogatóinknak is köszönetet mondunk, amiért a rendezvény során munkájukkal lehetővé, hogy ezt a rendezvényt ilyen sikeresen tudtuk megszervezni.

Találatok: 231

Felhívások: