I. Adventi gyertyagyújtás

Kategória: Hírek Módosítás: 2016. november 28. hétfő Nyomtatás E-mail

Ahogy közeledünk az év végéhez, úgy igyekszünk egyre több közösségi eseménnyel közelebb hozni a község lakóit. Több éve már, hogy az első adventi gyertyagyújtásra olyan vendéget is hívunk aki egykor központi szerepet töltött be a község életében, és már rég járt nálunk. 

Az idei év sem volt kivétel, ugyanis Dr. Rejtő Márta volt a vendégünk, aki 12 évig volt Esztár körzeti orvosa. Örömmel hívtuk meg őt és örömmel fogadta a meghívásunkat, így hosszú idő elteltével újra találkozhatott a esztáriakkal. A gyertyagyújtás kezdetén Kolár Norbertné református lelkész osztotta meg ünnepi gondolatait, majd Nagy József szólaltatta meg Esztár tárogatóját. Az első gyertyát meghívott vendégünk gyújtotta meg, majd pódium beszélgetésre hívtuk az érdeklődőket.A jó hangulatú beszélgetést Szécsi Attila tanár úr vezette, ami után még sokan váltottak szót vagy készítettek közös fotót a doktornővel. Ezúton is köszönjük neki, hogy elfogadta meghívásunkat, köszönjük azoknak is akik részt vettek az esten, és mindazoknak akik segítettek megvalósítani az első adventi gyertyagyújtást.

 

 

 
 
Találatok: 1005

Felhívások: